2012. május 24., csütörtök

Versailles


 Hát és persze ez sem nyaralás, hanem munka. Család nélkül, ergo hiába vagy csodaszép flancos helyen, de minek. Azért pár fotót nyomtam a blacberry-vel, ha már itt vagyok. Mert itt vagyok egy három napos work-outra, miért is ne, szupertitkos project meg minden és magam fogom vezetni. Out of the comfort zone, miazmás.
De persze már csomagoláskor olyan kompromisszumot kötöttem magammal, amit félig meg is bántan, nevezetesen a futócipőm nem fért be a tutiszuper samsonite üzletemberrárakjaalaptoptáskáját című bőröndömbe, amit a mérete miatt majdnem minden gépre fel is tudok vinni. (Talán sokan megutálnak most, de a Malév megszűnésének egyetlen előnye, hogy eltűntek azok a kis bombardier gépek, ahol lehajtott fejjel kellett végigmenni a székek között és tutira nem fért már el a fejed fölött semmi). Szóval futócipőt nem, de három zakót azt persze hoztam. Naná, hogy már első este három kolléga is elment futni a rohadtszép parkba.
Szóval a hotel. Általában elég jó helyekre "enged" csak foglalni a cég, ezt meg itt külön intézték nekünk. Tényleg jó puccos, még a japán származású taxis is megemlítette, hogy jó drága hely. Jah, első este vmi monte carlo buli lehetett, 6-8 olyan autó gurult ide be, amiket külön külön is csak filmeken látni (McLaren, Maserati, Ferrari, Lamborgini meg persze Porsche). Na de kit zavarnak. Gordon Ramsay-t biztos nem, ha már a konyhához a nevét adta. De mondom - és komolyan mondom - ebben az egészben az a szomorú, hogy egyedül vagyok itt vagyis a párom nélkül. Olyan bűnösnek érzem magam ilyenkor.
Vicces - ugye még reggelizni is öltönyben mész le, azon parázol, hogy fú, nehogy valami butaságot csináljak, hogy mondjuk kolbászt eszek croissant-l vagy valami hasonlót. De aztán meglátod, hogy az amcsi kollégád kivett egy full lazacot, csak mert nem jött rá, hogy a kés azért van mellette, mert abból csak egy szeletet illene levágni. Illene? Végülis ki tudja. Na de ennyit a hotelről. Egyetlen talány, hogy miért kaptam "akadálymentesített" szobát, fura wc-vel és zuhanyfüggöny nélküli fürdőszobával.
A szupertitkos projectről csak annyit, hogy tényleg ki kell lépnem a komfortzónámból és valszeg két helyre még el kell utaznom hamarosan. Remélem azért nem hosszú időkre és oda már vinni fogom a futócsukámat is az tuti.

2012. május 20., vasárnap

kombi edzés

röviden: fáj, de nagyon jó!

Reggel 8:30 után indultam, a cél 80km volt. Ehhez Bugyinál kellett egy kis plusz kört tennem, de megérte. Megéri pihenőnapot tartani az ilyenek előtt, hogy bírja az ember és még kicsit jól is essen. Másik jó döntés volt hallgatni Editre és fehér kendőt tenni a bukó alá, ami rálógott a nyakamra. Így kisebb eséllyel kapok napszúrást. Másik ami jó volt - 7 deci L-Carnitine-s iso löttyöt toltam a nagyobbik kulacsomba, plusz vittem magammal egy isostar-s csokit és egy zselét. Ezek kitartottak, nem voltam éhes, bírtam erővel végig.


Kerékpáros útvonal 1587067 - powered by Bikemap 

Miután hazaértem, átöltöztem, ittam egy kis iso-t és indultam futni. Azt hittem, hogy nem fog menni, elvégre kukk meleg volt, dél, stb. Ilyenkor mindig hülyének néznek, miért fut valaki délben. 10 kilit szerettem volna menni, de azon voltam, hogy ha a fele lemegy, már az is jó. Első kör meglepően gyors volt, majdnem 5 perces közeli tempóval, persze a szokásosnál jóval magasabb pulzussal. Második kör is jól ment, úgyhogy az utolsónak is nekivágtam, ha már beterveztem. Elég sokszor kötök magammal kompromisszumot, hogy jó, meleg van, majd legközelebb stb. De versenyen is meleg van és ha már ennyit mentem előtte, akkor nem hagyom ki. És lement az is. 5:22s percek 10 kilin. Jó volt :-)



Kerékpáros útvonal 1587120 - powered by Bikemap 

2012. május 18., péntek

fájahasam

de már nem először. és igazából sejtem is, hogy miért, legalábbis van rá egy elméletem (mint sok minden másra is..)
naszóval. eszek. és dolgozik a gyomor. de, nem elég erős, hogy feldolgozza azt a sokat. ja, mert elég sokat ettem most ebédre. és ami a legrosszabb, sztem csupa E betűt. mit is? azt a nagyon olcsó kínai zacskós smack levest, aztán tesco gazdaságos gyorsfagyasztott spenótot (persze megfőztem és csak utána :) ) három főtt tojással. és délelőtt ittam egy kínai szűzteát is forte kivitelben.
de mit fogok tenni? azon kívül persze.. minden másnap hasazni fogok. becsszó. minimum vmi felülés, vagy a hasizom kerekezés vagy vmi hasonlót. és ma kezdem. nem most rögtön, de ma.

2012. május 15., kedd

argh

Utálom az egészet. Ezt az állóvizet. Vagy nem is tudom pontosan, hogy mit utálok. És ez is idegesítő, hogy nem tudom. Szeretnék valami mást csinálni már. Valahogy nap nap után ugyanazokba a csapdákba esek bele, ugyanazokba a szürke, agyleszívó, tehetetlen csapdákba. Ilyenekbe, mint - reggel 2 órát szüttyögni otthon felébredéstől elindulásig, holott az egész max 60 percbe is bele tudna férni. Aztán ott van este, inkább megnézem azt a baromságot a tv-ben, de az még hagyján, aztán elkezdek nézni ezt, aztán azt, aztán belenézek a texasi láncfűrészesbe, csak azért mert felvettem, holott már láttam egyszer és az elég lett volna. és akkor már keveset alszom, másnap nem megyek usziba és azt látom, hogy hopp, kedd van és már két edzés kimaradt, már 10 oldal olvasás kimaradt és mi lett helyette, értelmetlen tv bambulás, simsezés a fb-n (tejóóóéég) de semmi olyan ami előrevinne. És ma ahogy jöttem végig a folyosón, azt gondoltam, basszus még ha jó dolgom is van itt, nem akarok már ide bejárni. Kell már valami más.